NEWS

share-architects.com
18
Oct

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Etan Kimmel / Kimmel Eshkolot Architects

Etan Kimmel, Izrael egyik legelismertebb építészeti irodájának, a Kimmel-Eshkolot Architectsnek társalapítója, Jeruzsálem meghatározó kortárs középületeinek tervezője.

Etan Kimmel a haifai Izraeli Műszaki Egyetem Építész és Várostervező Karán végzett 1985-ben. Egy évvel később, 1986-ban Michal Kimmel-Eshkolottal megalapította a Kimmel-Eshkolot Architects irodájukat Tel-Avivban. Fennállásuk első évében a stúdió részt vett Tel Aviv történelmi negyedének, a Neve Tzedeknek rehabilitációjában. Az iroda az évek folyamán számos országos pályázatot nyert: feladatuk olyan nagyszabású középületek megtervezésére szólt, mint a Kiryat Hamemshala, a jeruzsálemi kormányzati épület bővítése, vagy a Siratófal közelében található Régészeti Parkban 2001-ben megépült Davidson Center. Az iroda nevéhez emellett olyan jelentős munkák fűződnek, mint a Rehovot Közösségi Központ, a Steinhardt Természettudományi Múzeum vagy a Check Point Building.

2011-ben a stúdió Rechter Prize for Architecture elismerésben részesült, melyet Izrael legrangosabb építészeti díjaként tartanak számon. A kitüntetést az Izraeli Védelmi Erők fogyatékkal élő veteránjainak létrehozott, Beér-Sevában található Beit Halohem rehabilitációs központ megtervezéséért vehették át. Az épületet emellett az év projektjének választották az Israeli Architecture Magazine nemzetközi versenyén. A Kimmel Eshkolot Architects a Herzl-hegyi nemzeti emlékhely munkájával első díjat nyert a nemzetközi Dedalo Minosse versenyen, illetve megkapta a RIBA nemzetközi kiválósági díjat 2018-ban. Az építmény Izrael elesett katonái előtt tiszteleg meghitt helyszínt teremtve a személyes és kollektív megemlékezéshez. Az emlékhely különlegessége, hogy egy hullámzó, téglából épített tölcsért formál, mely megnyitja a csarnokot az ég felé, és elárasztja az üres teret természetes fénnyel.

Etan Kimmel építészeti praxisa 2002 óta egyetemi adjunktusként oktat az Izraeli Műszaki Egyetemen, 2005 és 2012 között a Tel Avivi Egyetem óraadója volt, 2009-ben a holland TU Delft vendégelőadója.

Találkozz Etan Kimmellel a SHARE Budapest 2021 rendezvényén! A 6. alkalommal megrendezett fórum november 23-án Budapest Marriott Hotel kerül megrendezésre a Budapesti Építész Kamara és a SHARE Architects szervezésében.

Meghívott előadók: 

  • ETAN KIMMEL, társalapító, Kimmel Eshkolot Architects, Izrael;
  • LUKASZ PLATKOWSKI, igazgató, Gensler, Egyesült Királyság;
  • KRZYSZTOF INGARDEN, társalapító, INGARDEN & EWY ARCHITEKCI, Lengyelország;
  • MARTIN HRISTOV, alapító, E-Arch Studio, Bulgária;
  • ERICK VAN EGERAAT, alapító, Erick van Egeraat, Hollandia. 

A regisztráció már nyitott: https://share-architects.com/about-share-budapest-2022-forum/. A BÉK tagjai kedvezményes áron, 40 Euró ellenében válthatják meg jegyüket az eseményre. 

A SHARE Architects Forum az elmúlt 24 évben egy közvetlen kommunikációt támogató platformot hozott létre a az építész, építészmérnök és építőipari szereplők számára Közép- és Délkelet-Európában. A felület hatékony segítséget nyújt az iparágak összekapcsolásában, valamint a kortárs építészeti folyamatok megértésében. A SHARE rendezvényeket 15 országban szervezik meg Európa-szerte, a SHARE közösségnek több mint 50 000 tagja van világszerte. Kérdésekkel, foglalásokkal és szponzorálási lehetőségekkel kapcsolatban lépjen velünk kapcsolatba a share@abplusevents.com ügyfélszolgálati e-mail címen.

 

Herzl-hegyi nemzeti emlékhely – építész: Kimmel Eshkolot Architects – fotó: Amit Geron – forrás: Kimmel Eshkolot Architects

Beit Halohem – építész: Kimmel Eshkolot Architects – forrás: Kimmel Eshkolot Architects

Davidson Center – építész: Kimmel Eshkolot Architects – forrás: Kimmel Eshkolot Architects

Check Point Building – építész: Kimmel Eshkolot Architects – forrás: Kimmel Eshkolot Architects