NEWS

share-architects.com
1
Feb

Bemutatkoznak a hazai előadók – Félix Zsolt DLA

Két hét múlva startol a SHARE Budapest konferencia. A február 15-ei eseményen többek között az építész stúdió tervezője, Félix Zsolt DLA is előad.

A Share Budapest konferencián olyan világhírű építészek mellett, mint Etan Kimmel, Lukasz Platkowski, Krzysztof Ingarden, Martin Hristov és Erick van Egeraat, elismert hazai építészek is előadnak, így az építész stúdió tervezője, Félix Zsolt DLA is. A prezentációban a 2020-ban átadott Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka munkájukat mutatja be. 

Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka

A sportcsarnok épületének koncepcióját elsősorban a telken való elhelyezkedése határozta meg. A Szent Gellért-hegybe beépíthető telekrész a gimnázium mögött elegendő helyet biztosított a tervezett épület befogadásához, valamint a terület tereplejtését kihasználva, lejtőssége miatt a tömeg elhelyezését a terepbe süllyesztve, földbe integrálva lehetett jól megoldani. Az iskola mögötti terep szintjét alapul véve az építményt a domboldalba rejtették a tervezők, a nagy tömeget elásták a zöldben. 

A sportcsarnok mindennapi, sportolói megközelítésének és közönségforgalmának szintbeli elválasztásával alakult ki a belső funkcionális rend. Az épület magját a sportterem adja, mely egyaránt fogad kosár- és röplabda mérkőzéseket, illetve párhuzamos tornatermi órákat osztott teremhasználattal. A teremmel szintben található kiszolgáló funkciók – öltözők, tanári szobák és raktárak – az udvar síkján a gimnáziumból a legrövidebb úton érhetők el. A kiszolgálóterek tetején kialakított galérián keresztül közelíthető meg a látogatói előcsarnok és a lelátó.

Az épület tömege funkciójából adódóan egyszerű megjelenésű. Homlokzatát erőteljesen meghatározzák a tetőn található szabadtéri pálya lezárását is biztosító horganyzott pálcák, melyek a szürkére vakolt homlokzat előtt a talajig futva fogják össze a monolitikus tömeget. A lelátó szintjének teljes magasságú homlokzati megnyitása egyszerre világítja be a csarnokot és teremt vizuális kapcsolatot a gimnázium műemlék épületével. A belső terek anyaghasználata egyszerű, funkcionális. A szerkezet nyers beton felületeit a használat szintjén borítja technológiai faburkolat, a játéktér szintjét a padlóval egységbe fogva

Félix Zsolt DLA // építész stúdió

Félix Zsolt 1992-ben diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán, az egyetem negyedik évét Marseille-ben végezte el. A diploma után egy évet Normandiában tanult posztgraduális képzésen. Miután visszajött, az építész stúdióban kezdett el dolgozni, ahol azóta is vezető tervező. 2000-ben végzett a MÉSZ Mesteriskolájában, 2005-ben védte a DLA értekezését a BME Középülettervezési Tanszékén. Az elmúlt években részt vett az egyetemi oktatásban a BME Lakó- és a Középülettervezési Tanszékeken is mint meghívott külsős oktató.

Az építész stúdióban töltött évek alatt számos épületet tervezésében vett részt a családi házaktól kezdve az irodaházakon keresztül a középületekig. Az iroda ars poeticája, hogy a közös gondolkodást egy családias lakásműterem többgenerációs, összeszokott alkotó közössége jelenti. Ebben a gondolatiságban fejlesztik magukat, keresnek új megoldásokat közösen a feladatokra. Az iroda horizontális struktúrában szeretne működni, közös döntések és elhatározások mentén. A munkák mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jó munkakörnyezet kialakítására és a közösségi élet, csapatszellem erősítésére.

SHARE Budapest

További információ a konferenciáról az esemény weboldalán és a Facebook eseményben érhető el. A február 15-i rendezvény a Magyar Építész Kamaránál akkreditált és 3 kreditpont kapható érte.