Lajos Hartvig DLA

Bánáti + Hartvig Építész Iroda

Lajos Hartvig DLA

Bánáti + Hartvig Építész Iroda

Biography

Építész, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik alapítója és tulajdonosa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének oktatója.

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végzete, ahol 1985-ben diplomázott okleveles építészmérnökként. 1992-ben a Magyar Építészkamara Mesteriskolájának XI. ciklusát mester diplomával zárta. DLA fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán szerezte 2009-ben, disszertációjának címe Analóg, bináris és digitális architektúrák. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Mérő László által vezetett Szoft technológiai szaktanácsadó képzését 2016-ban végezte el. 2019-ben a KÜRT Akadémia Agilis vezetés a digitális korban képzésén szerzett oklevelet.

Pályáját 1986-ban a Képcsarnoknál kezdte. Ezt követően, 1986-1989 között a Buváti, majd 1989-1992 között a Materv építészmérnöke. 1992-1994 között az offenbachi Novotny-Mähner Architekten munkatársa. 1996-ban Bánáti Bélával közösen megalapította a Bánáti + Hartvig Építész Irodát, melynek – Bánáti Bélával közösen – máig tulajdonosa, vezető építésze. Építészként számos pályázatot nyert és több szakmai díjban részesült.

2016 óta oktatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének.

2006-ban a XV. kerületi Tervtanács tagja, 2007-ben és 2009-ben a XVI. kerületi Tervtanács tagja, 2009-ben a Központi Tervtanács tagja, majd 2017-ben a VI. kerületi Tervtanács tagja.

Az 1980-as években, egyetemista évei alatt, három éven keresztül vezette a Bercsényi Klub kiállítóteremét. Részt vett az Az avantgard meghal című kiállítás szervezésében, a Bercsényi 28-30 újság szerkesztésében és filmklubok rendezésében.